Nyílt levélben fordult az európai intézményekhez és az osztrák európai parlamenti képviselőkhöz az Új Színház új vezetőinek kinevezése elleni tiltakozásként többedmagával egy osztrák újságírónő.
A levélben markáns véleményt fogalmaz meg, azt írja: Magyarország “feltartóztathatatlanul a fasizmus irányába halad, és az EU nem tesz semmit“.
Susanne Scholl közölte, az internetes petíciót aznapig mintegy ezren támogatták. “Szörnyű és riasztó jelnek” nevezte Dörner György és Csurka István kinevezését a budapesti Új Színház élére. A kezdeményezők úgy látják, a Fidesz választási győzelme óta Magyarország “feltartóztathatatlanul a fasizmus irányába halad, és az EU nem tesz semmit“.
Eddigi igazgatója tizenhárom éven át kiválóan vezette az intézményt – írják többek között a levélben. Dörner György pályázatáról úgy vélekednek, azt “olyan mértékben befolyásolta a nemzetiszocialista ideológia, hogy az embernek az az érzése, mintha az 1930-as évekből való dokumentumot tartana a kezében“.
A kezdeményező, Susanne Scholl José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság és Herman van Rompuyt, az Európai Tanács vezetőjét arra szólította fel, hogy határozottan emeljék fel szavukat “az emberek megvetése és gyűlölet jellemezte, a kisebbségekre nézve fenyegetést jelentő politikai fejlemények” ellen.
Az osztrák európai parlamenti képviselők közül az osztrák Zöldek részéről Ulrike Lunacek közölte, hogy osztja Scholl és kolléganői aggodalmait. Othmar Karas, a konzervatív Osztrák Néppárt delegációvezetője válaszlevelében viszont elhatárolódott a petíció szóhasználatától – írta az APA.



Hozzászólások
Nincs hozzászólás a bejegyzéshez: “A fasizmus felé halad Magyarország – osztrák újságíró”