Fotó: Pályi Zsófia (origo.hu)
Rendőrkordon mögött sunnyogva ünnepelte magát a magyar kormány. Az újonnan érvénybe léptetett, magyar Alkotmányt felváltó alaptörvényt ünnepelte szűk “családi körben” az Orbán-kormány a budapesti operaház épületében, miközben az épület körül közel százezren tüntettek az alkotmány és egyben a kormány ellen.
A magyar társadalom szinte példátlan összefogását sikerült megvalósítania az Orbán-kormánynak. Megígérték és választási ígéretüket be is tartották. Ez még akkor is említést érdemlő siker, ha nem egészen így gondolták. A magyar társadalmi összefogás létrejött. Az Orbán-kormány ellen. Az elmúlt évben másfél milliós szavazótábort vesztő Fideszes politikusok még ugyan próbálnak holmi tömegbázis alapú megbízatást vizionálni tetteik mögé, de egyre inkább szembesülniük kell azzal a ténnyel, hogy az ország javának bizalma irányukban már nemcsak megrendült, de végérvényesen el is fogyott.
Az alaptörvény nem egyesítette, hanem két részre szakította az országot így egy amerikai mintájú politikai berendezkedést kényszerítve Magyarországra. Vannak a “Republikánusok”, azaz a köztársaság hívei és vannak az önmagukat tévesen “Demokrata“ jelzővel meghatározó állampárti politikusok és híveik.
Számításon kívül hagyta a kiagyalója azt a lehetőséget, ami Magyarországon összekovácsolta végül is az ellenzéki tömegbázist. A demokrata köztársaságiak lehetőségét, ami pedig kézenfekvő. Így most Magyarországon létezik egy demokrata köztársaságpárti tömeg és egy kormányzati, ideológiailag meghatározhatatlan, populista politikai haknit lelkesen fogyasztó tábor.
Mindezek fényében légüres térbe kiáltott szavakként álltak a levegőben az alaptörvény hivatalos ünnepségén elhangzott beszédek propagandafrázisai valamiféle egységről és széles társadalmi bázisról, miközben csak az operaház előtt százezren tiltakoztak fenyegetően körbezárva az épületet, amit csak fokozott rendőri biztosítás tudott megvédeni. Igaz a védelemre kirendelt rendőrök többsége csak a kötelességének teljesítésre koncentrált, miközben kevésbé titkolták, hogy esküjükhöz híven valójában legszívesebben inkább 180 fokos fordulatot véve inkább az embereket védenék a harmadik köztársaság fölött tort ülő kormányzati apparátustól.
A tüntetés maga remekül meg volt szervezve, még akkor is, ha a beszédek közben néha olyan indulathullámok söpörtek végig a tömegen, hogy talán egy gyufa sercenése elegendő lett volna ahhoz, hogy az emberfolyam egységesen elinduljon az Operaház irányába és fülénél fogva rángassa ki onnan az ünneplő állampárti politikusokat.
Az aránylag békés tüntetést csak minimális mértékben tudta megzavarni egy neonácinak álcázott szellemi fogyatékos – vagy fordítva – csoport, akik ügyefogyott provokációval próbáltak zavart kelteni illetve oszlatáshoz vezető tömegverekedést kiprovokálni, miközben egyik, 2006-ban a Kossuth térről ismert főkolomposuk kicsivel arrébb próbált a jelenlegi állampárt politikája mellett agitálni. Hiába, csak beigazolódni látszik a hajdani tézis a finanszírozókról, “tartótisztekről”.
Szerencsére a tömeg józanul kezelte a helyzetet és a rendőrség is szakszerűen járt el a kormányzati provokátorok csipet csapata ellen. Úgy tűnik a magyar társadalom időközben megtanulta a helyes viszonyulást ilyen téren fogyatékkal élőkhöz. Így azok spontán mocskosoztak le mindenkit, zsidó, kommunista, libsi, buzi, nő, férfi, néni, bácsi, gyerek, sovány, dagadt, szőke, barna, fekete, mindegy ki és milyen, ha nem náci, akkor mocskos. Érdekes hozzáállás, talán egy kicsit emlékeztet arra, amikor az ápolt szerint nem ő a hülye, hanem az egész világ az. Jobb helyeken az ilyen megközelítési módot már sikeresen kezelik. A tömeg is kezelte, legalábbis a helyén. Közönnyel vagy legrosszabb esetben kifütyüléssel. Ha valakit inzultáltak, az viszont nem félt magát megvédeni és a körülötte állók sem hagyták cserben. Idővel viszont a pár tucatnyi neonáci is belátta, hogy ez a tüntetés nem az ő babaházuk lesz. Stílusosan aztán Jobbra el. Pintér Sándor hiába várta ügyetlenül titkolt türelmetlenséggel aztán a megrendelt akciót, hogy annak ürügyén oszlatásra vezényelhesse a rendőröket. Kitartóan ácsorgott pedig nyakát nyújtogatva az Opraház előtt és nyelte a tömeg gúnyát fogcsikorgatva. Csalódnia kellett. Provokátorai hétfő este csütörtököt mondtak.
Sajnos az öntömjénező kormány és holdudvara nem tett eleget az emberek kérésének – pedig oly nagy szeretettel hivatkoznak rájuk – és hiába hívta a százezres tömeg őket ki az operaházból, valahogy nem volt elég vér a pucájukban odaállni a nép elé a színpadra és kiállni amellett az alaptörvény mellett, amivel meggyalázták az alkotmányos magyar köztársaságot. Művük
propagálását inkább a roppant közkedvelt – legalábbis ami a gúnyt illeti -, kritikát náluk alanyi alapon jobban viselni kénytelen alkotmány asztalára, székére, virágbokrétájára bízzák.
A tüntetés végének bejelentésével a résztvevők legnagyobb része békésen hazaindult, de egy ezer, ezer ötszáz főből álló “kemény mag” úgy döntött, hogy nem hagyja magára az operaházban ünneplő politikusokat és kitartón várta a benti műsor végét, illetve a távozni szándékozókat. Nekik köszönhető, hogy az öntömjénezők végül oldalsó és hátsó ajtókon, lesütött szemekkel, tettük tudatában szégyenkezve, méltóságmentes sunnyogással hagyták el a tetthelyet.
Felmerül a kérdés, így néz ki egy sikeresen alkotmányozó párt? Egy igazi, konszenzusos, nagy többség által elfogadott alkotmány érvénybelépését illő lenne nagy, országos dáridóval, tűzijátékkal – nem a szilveszterivel vagy az augusztus 20.-i hagyományossal helyettesítve -, vidám utcabállal, ökörsütéssel,
tejjel, mézzel folyó, hét napig tartó, matyóhimzett kürtöskaláccsal, légiparádéval és minimum jégkrémbalettel ünnepelni, ahol az ország apraja-nagyja vidáman rázza jobbra-balra a papírtrikolórt és eszi a nemzetiszín vattacukrot. Valahogy ez dukálna egy valódi, korszakalkotó, új alkotmányhoz, nem egy suttyomban önmagát ünneplő pártvezetés félve közvetítve egy általa kontrollált médián keresztül.
A “királyi média” természetesen lelkesen kongatta a csengettyűt az ünneplő állampártról. Úgy mellékesen szólt a tüntetésről is, de mivel közel százezer ember kiretusálása még az MTV profi hírhamisítóinak is meghaladta a képességeit, így csak semmitmondó képek felvételére szorítkoztak, miközben szentül elhatározták, hogy minden évszakban, napszakban és időjárási viszonyok között forgatni fognak az üres utcákról egy rövid filmet, hogy a líbiai TV mintájára bármikor használhassák zűrösebb időkben a megmaradt nézőik átverésére.
2012. 01. 02. negyedik Magyar Köztársaság fogantatásának napja volt. A budapesti operaház előtt százezer ember szívében, de az online közvetítést követő 16 ezer ember valamint az különböző médiumok előtt ülő és az eseményeket figyelemmel kísérő emberek szívében fogant meg és közelgő születése napjáig ott fog fejlődni, élni, erősödni. A következő kormányzat feladata, hogy ezt a szégyenletesen fogant és született alaptörvényt nyomtalanul eltüntesse a magyar történelemből, mert ez az, amire a magyar nép nem lehet büszke. Szégyent hozott egy ország becsületére, önbecsülésére, tisztességére. A következő kormánykoalíció első de legfontosabb feladata lesz, hogy olyan új Alkotmánnyal teremtsen bölcsőt a negyedik köztársaságnak, amit egy ország méltó módon ünnepelhet meg és amire büszke lehet az egész világ előtt.
Hozzászólások
Nincs hozzászólás a bejegyzéshez: “Elkerített öntömjénezés”